A királycsináló szerepében a német zöldek és szabaddemokraták

Az exit pollok egybehangzóan fej-fej melletti küzdelemben a német szociáldemokraták sikerét jelezték a 2005 óta hatalmon lévő kereszténydemokratákkal és keresztényszocialistákkal szemben a vasárnap rendezett németországi parlamenti választásokon. 

Az Olaf Scholz vezette SPD a még nem végleges eredmények szerint a szavazatok valamivel kevesebb mint 26 százalékával nyerte meg a voksolást, amely a 16 éve tartó Merkel-korszak végét jelenti. A CDU/CSU fennállásának legrosszabb eredményével a voksok 24,5 százalékát szerezte meg, több mint 8 százalékkal kevesebbet, mint 2017-ben. 

A jövendőbeli kancellár személyét mégsem az élen végzett két párt döntehi el, hanem a harmadik és a negyedik helyezett: a remélt eredményüktől körülbelül 2%-kal elmaradó, de így is 14% körüli eredményt produkáló zöldek és a 11,5% körülire saccolt szabaddemokraták (FDP). Utóbbi vezetője, Christian Lindner az első eredménybecslések után már félreérthetetlenül célzott rá, hogy előbb a zöldeknek és a liberálisoknak kellene megállapodniuk egymás között, hogy a CDU/CSU-t vagy az SPD-t választják partnerül. 

Összesen hat párt jutott be a 730 képviselői helyet számoló Bundestagba, a felsoroltakon kívül a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) a szavazatok nagyjából 10 és fél százalékával és a szélsőbaloldali Die Linke 5%-kal. 

Hiába látná a német lakosság nagyobb része a szociáldemokrata Olaf Scholz-ot a kancellári székben, erre egyáltalán nincs garancia, hiszen a megoldás kulcsa a két királycsináló párt, a zöldek és a szabaddemokraták kezében van.

Elvileg azt sem lehet kizárni, hogy az az Armin Laschet léphet Angela Merkel megüresedő helyébe, akinek a nevéhez a kereszténydemokraták történetének leggyengébb választási szereplése fűződik. 

Bár elvileg egy újabb jobbközép-balközép nagykoalíció sem kizárható, a mostani voksoláson győztes SPD számára az előző két ciklus kedvezőtlen tapasztalatai alapján aligha lenne járható út. Elemzők biztosra veszik, hogy a következő német kormány hárompárti lesz, amire régóta nem volt példa. A kérdés csupán az, hogy a zöldek és a szabaddemokraták meg tudnak-e egyezni egy közös partnerben, és ha igen, a szociáldemokratákat vagy a kereszténydemokratákat választják.

Az eredmények alapján hosszú és időigényes kormányalakításra kell számítani, amely akár több hónapig is eltarthat. A zöldek számára a klímapolitika, a szabaddemokratáknak pedig az ország modernizációja a legfontosabb. 

Mindebből az is következik, hogy a 16 év után a politikai porondról lelépő Angela Merkel végleges távozásáig még hetek, sőt hónapok lehetnek hátra. Nagyon valószínű, hogy az év hátralevő részében ügyvezető kormány élén még Merkel vezeti majd az országot. 

A kormányalakítási tárgyalások esetleges elhúzódása nem kifejezetten jó hír az Európai Unió számára, amelynek mielőbb cselekvőképes berlini kormányra lenne szüksége a továbblépéshez számos dossziéban. Ezek közé tartozik a klímapolitikai jogszabályok elfogadása, a fiskális szabályok reformja vagy az EU jövőjéről folyó konferencia következtetéseinek a levonása, az EU geopolitikai szerepéről már nem is szólva. 

Jövő tavasszal ráadásul Franciaország is elnököt választ, ami még inkább elodázhat fontos döntéseket. 

A német kancellár-jelöltek három televíziós vitájában úgyszólván egy szó sem hangzott el Európáról, amit sokan baljós előjelnek látnak a jövőre nézve. Mások ugyanakkor úgy vélik, hogy így nagyobb mozgástere lesz európai kérdésekben az ország következő vezetőjének.

Számos elemző úgy véli, hogy az utód számos szempontból nem folytathatja majd Merkel irányvonalát, különösen a kancellár óvatos, kiváró és a német érdekeket magasan Európa elé helyező külpolitikai, európai és kereskedelmi politikáját. A következő kancellár egyik fő feladata az eddigi status quo meghaladása kell, hogy legyen számos megfigyelő szerint. Angela Merkel ugyanakkor rendkívül nagy népszerűségnek örvend Európában, ahogy arról egy közelmúltban készült, egész EU-ra kiterjedő felmérés is tanúskodik.