Search
Close

EU: az érdekszféráknak nincs helyük Európában

Brüsszel, 2022. január 24.
Gyors és határozott választ helyeztek kilátásba az EU27-ek külügyminiszterei hétfői találkozójukon arra az esetre, ha diplomáciai eszközökkel nem lehet eltántorítani Oroszországot az Ukrajna elleni agressziótól. A párbeszéd és az esetleges szankciók mellett az EU nagy súlyt helyez Ukrajna ellenállóképességének megerősítésére, aminek jegyében egy 1,2 milliárd eurós új pénzügyi csomagot jelentett be a Bizottság elnöke.

Megismételte az Oroszországhoz intézett figyelmeztetést hétfőn az EU külügyi tanácsa, hangsúlyozva, hogy „az érdekszférákról” szóló értekezéseknek nincs helyük a 21-ik században.

„Megerősítettük a szilárd egységünket és egységes hozzáállásunkat az európai biztonság kérdéséhez. Nem hagyunk kétséget efelől” – jegyezte meg Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az európai biztonsági helyzetről szóló következtetések elfogadása után. „Az orosz katonai felvonulás és az új választóvonalak húzására irányuló orosz kísérletek aláássák az európai biztonság alapkövét és elveit, és sötét emlékeket idéznek fel a befolyási övezetekről, aminek nincs helye a 21-ik században” – tette hozzá a főképviselő, akit az EU27-ek külügyminiszterei megbíztak azzal, hogy a nevükben hangolja össze az esetleges válaszlépéseket a nemzetközi partnerekkel.

Josep Borrell szerint az EU27-ek – akik egy videókonferencia keretében megbeszélést folytattak Anthony Blinken, amerikai külügyminiszterrel – egyetértettek abban, hogy az EU további lépéseit három vezérelvnek kell meghatároznia. Először is az EU és a tagállamok kollektív diplomáciai erőfeszítése, hogy meggyőzzék Moszkvát a párbeszéd folytatásának helyességéről. Kettő: ha a diplomácia mégis kudarcot vall, az EU készen áll arra, hogy választ adjon egy potenciális orosz agresszióra Ukrajna ellen. 

„A tanács megismétli, hogy bármilyen további orosz katonai agressziónak Ukrajna ellen komoly következményei és súlyos költségei lesznek. Ez magába foglal ágazatokat és egyéneket érintő korlátozó intézkedések széles választékát, amelyeket a partnerekkel összehangoltan fogadnánk el” – szögezi le az EU27-ek által elfogadott nyilatkozat szövege. 

Három: Az EU-nak fokoznia kell az arra irányuló erőfeszítéseit, hogy növelje Ukrajna és más keleti partnerek ellenállóképességét. Ennek jegyében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn egy új, 1,2 milliárd euró összegű pénzügyi támogatási csomagot jelentett be, amelynek célja a konfliktus miatt Ukrajna számára jelentkező finanszírozási szükségletek fedezése. A Bizottság ezenfelül a duplájára fogja növelni a vissza nem térítendő támogatás formájában idén Ukrajnának nyújtandó kétoldalú támogatást, amelyre további 120 millió eurót különít el. 

Borrell arra a korábbi döntésre is emlékeztetett miszerint 35 millió euró összegű támogatást nyújt az EU az ukrán hadseregnek a logisztikai képességeinek a fejlesztésére. Az Unió ezenfelül hamarosan egy új missziót is indíthat Ukrajnába, amelynek célja segítségnyújtás a katonai oktatás terén. 

Az uniós főképviselő sajtóértekezletén elmondta, Blinken külügyminiszter arról tájékoztatta európai kollégáit, hogy egyes hírekkel ellentétben a kijevi amerikai nagykövetséget a fokozódó veszély miatt nem ürítik ki, hanem lehetővé teszik a képviselet működése szempontjából nem kulcsfontosságú személyzetnek annak eldöntését, hogy maradnak-e vagy hazautaznak. Josep Borrell az EU27-re hivatkozva közölte, hogy az EU még erre az elővigyázatossági intézkedésre sem lát okot, azaz, a tagállami és az uniós képviseleteken egyelőre mindenki marad a helyén. 

A román külügyminiszter azt javasolta, hogy a külügyi tanács tartson egy kihelyezett ülést Kijevben. Josep Borrell szerint ennek elvileg nincs akadálya, de ilyen döntés nem született az ülésen. 

A főképviselő azt is közölte, hogy az EU nem hiányzik az oroszokkal folytatott tárgyalásokról, ugyanis az amerikai külügyminiszter minden egyes megbeszélés előtt és után egyeztet és beszámol a történtekről. Hozzátette, hogy bár az EU lépésről-lépésre nyomon követi az eseményeket, az Egyesült Államok adja meg hamarosan a hivatalos választ Moszkva indítványaira. 

Joe Biden amerikai elnök hétfőn telefonon egyeztetett európai tagállamok és intézmények vezetőivel. A beszélgetésen Biden mellett Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár, Mario Draghi olasz miniszterelnök, Andzej Duda lengyel államfő, Boris Johnson brit miniszterelnök, Jens Stoltenberg, NATO főtitkár, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, bizottsági elnök vett részt. A felek teljes transzatlanti egységről tettek említést, és megismételték, hogy Oroszországnak drága árat kell fizetnie bármilyen további katonai agresszióért Ukrajna ellen.