COP27: a régiók nagyobb beleszólást követelnek a klímavédelembe

Csalódást keltő eredménnyel zárult a soros globális klímatalálkozó, a COP27 a hétvégén az egyiptomi Sharm el Sheikben, amelyet követően sokan felteszik a kérdést, hogy vajon rá lehet-e bízni a sokszor önös politikai érdekeket képviselő kormányokra a bolygó megmentésének feladatát. Miközben a nemzetközi közösség részsikerként könyveli el az elvi megállapodást egy, a fejlődő országok által elszenvedett károkat kompenzáló pénzügyi alap létrehozásáról, továbbra sem lehet tudni, hogy mekkora alapról van szó és ki fizeti a számlát? 

A legnagyobb kudarcnak az EU szemszögéből azt tartják, hogy nem sikerült globális vállalást kicsikarni a fosszilis energiahordozók kivezetéséről, főleg Kína és India ellenállása miatt. 

Tekintettel arra, hogy a nemzetállamok alkudozásán alapuló folyamat elérni látszik a határait, a klímaváltozás hatásainak leginkább kitett helyi és regionális önkormányzatok nagyobb szerepet és beleszólást követelnek maguknak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A szubnacionális struktúráknak – bár Egyiptomban is képviseltetve voltak - ugyanakkor egyelőre semmilyen formális szerep nem jutott a globális klímatárgyalásokon és a párizsi megállapodás végrehajtásában. 

Pedig mind inkább tudatosulni látszik az, hogy a klímafronton vívott háború sorsa a városokban dől majd el. „A COP27 az utolsó olyan klímakonferencia kell, hogy legyen, ahol a városoknak és a régióknak csupán az informális programban van helyük” – szögezte le Sharon Dijksma, a hollandiai Utrecht polgármestere, aki az egyik városokat tömörítő lobbiszervezett küldöttjeként vett részt a tanácskozáson. 

Becslések szerint 2050-re a városlakók száma 2 és fél milliárd fővel nőhet a jelenlegi helyzethez képest, 68 százalékra növelve a városi lakosság arányát a világ népességén belül.  

Az urbanizáció fokozódása, a népességrobbanással és a gazdasági fejlődéssel párosulva az üvegházhatást okozó gázok városi kibocsátásának növekedését eredményezi majd. A polgármesterek globális szövetségének friss becslése szerint a kollektív cselekvés2030-ig éves szinten potenciálisan legalább 1,4 gigatonnával csökkentheti a globális kibocsátást. 

A sűrűn lakott városi csomópontok több mint 90 százaléka partvidék mentén helyezkedik el, ahol a tengerek emelkedő szintje és a viharok árvizekkel és pusztító szelekkel fenyegetik a lakosságot és az infrastruktúrát. A világ népességének és fizikai infrastruktúrájának több mint a 10 százaléka alacsonyan (kevesebb, mint 10 méterrel a tengerszint felett) fekvő városi központokban koncentrálódik. A Régiók Bizottsága szerint az emelkedő tengerszint már több mint 25 nagyvárost sújt a világos rendkívüli mértékben. 

A COP27 egyiptomi rendezői november 17-én összehívták az első miniszteri szintű találkozót a klímaváltozás és az urbanizáció témájában az ENSZ égisze alatt, amelynek résztvevői a lakhatás, a városfejlesztés és a többszintű cselekvés kérdéseit vitatták meg az éghajlatváltozással összhangban. 

Az európai és nemzetközi helyi és regionális önkormányzatok remélik, hogy ez csak a kezdet, amelyet érdemi lépések követnek majd a többszintű együttműködés megerősítésével, a szubnacionális struktúrák közvetlen pénzügyi támogatását lehetővé tévő forrásokkal és technikai segítségnyújtással, továbbá egy olyan globális rendszer létrehozásával, amely folyamatosan információkat gyűjt és nyomon követi a városok és a régiók CO2-kibocsátáscsökkentését. 

„A felülről-lefelé irányú megközelítés megmutatja a korlátait, amikor a kötelezettségvállalásokat konkrét eredményekre kellene váltani. A városok és a régiók készek kitölteni ezt a szakadékot, ám ehhez helyi fókuszú fenntartható fejlesztési stratégiák következetes keretére van szükség, ami magába foglalja a klímaváltozás elleni cselekvést, a természetvédelmet és a fenntartható fejlesztési célokat. Egy új, a helyi és regionális fellépésen alapuló ENSZ keretre lenne szükség” – mutatott rá Vasco Alves Cordeiro, a Régiók Bizottságának elnöke.