Search
Close

Albán csatlakozási fejlemények

Brüsszel, 2023. március 16.
Csütörtökön, március 16-án Tiranában rendezték meg tizenkettedik alkalommal az EU-Albánia Stabilizációs és Társulási Tanács ülését. A találkozón Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője elnökölt. Az Európai Bizottságot Várhelyi Olivér, a szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos képviselte. Az albán delegációt Edi Rama miniszterelnök vezette. A delegációban részt vett Olta Xhaçka Európa- és külügyminiszter asszony, valamint Majlinda Dhuka államtitkár és főtárgyaló is.

A résztvevők tudomásul vették Albánia elkötelezettségét a jogállamiság területén, és arra ösztönözték Albániát, hogy folytassa a munkát az alapvető csoportosítás valamennyi vonatkozó szempontjának végrehajtása érdekében. Az EU elismerését fejezte ki Albánia irányába az átfogó igazságügyi reform folyamatos végrehajtása révén elért általános jó előrehaladásért, hangsúlyozva, hogy további előrelépésre van szükség. Az EU azt is kiemelte, hogy fokozni kell a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén elért szilárd eredmények megteremtésére irányuló erőfeszítéseket, többek között magas szinten is. Az EU arra szólította fel Albániát, hogy fogadja el és hajtsa végre a függőben lévő intézkedéseket, különösen a kisebbségek, a szólásszabadság és a médiaszabadság, a tulajdonjogok, valamint a személyes adatok védelme terén. Az EU üdvözölte a közös migrációs és biztonsági kihívások kezelése terén folytatott jó együttműködést, és arra hívta fel Albániát, hogy folytassa erőfeszítéseit, többek között azáltal, hogy vízumpolitikáját összehangolja a vízumköteles harmadik országok uniós listájával. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy továbbra is foglalkozni kell az albán állampolgárok által benyújtott megalapozatlan menedékjog iránti kérelmek problémájával.

Az EU emlékeztetett továbbá a Nyugat-Balkánnak szánt jelentős, 1 milliárd eurós energiatámogatási csomag fontosságára (500 millió euró támogatás, valamint 500 millió euró kedvezményes kamatozású hitel és garancia), amelyből 80 millió euró Albániának szánt összeg az energiaválság által leginkább érintett, kiszolgáltatott csoportok, különösen a vállalkozások, a háztartások és a kkv-k védelmét szolgálja, miközben előmozdítja az energiaellátás átalakulását, biztonságát és diverzifikációját.

Az EU üdvözölte, hogy Albánia a közelmúltban ratifikálta az IPA III-ra (előcsatlakozási támogatási eszköz) vonatkozó pénzügyi partnerségi keretmegállapodást. Az EU megismételte elkötelezettségét az iránt, hogy segítséget nyújtson Albániának a reformmunkák fokozásában, beleértve az EU Nyugat-Balkánra vonatkozó gazdasági és beruházási tervének hatásának maximalizálásához szükséges reformokat is. Az elmúlt három évben Albánia 229,1 millió euró támogatást és 305,1 millió euró kölcsönt kapott a gazdasági és beruházási terv keretében.

A sajtótájékoztatón Várhelyi Olivér bejelentette, hogy College of Europe új kampuszt nyit Tiranában. A Politico rangsora szerint az egyetem a legjelentősebb alma mater az uniós köztisztviselők körében, és az egyetem öregdiákjai között van Margaritīs Schinas jelenlegi uniós biztos, valamint Helle Thorning-Schmidt és Alexander Stubb, Dánia és Finnország korábbi miniszterelnökei. Az egyetem 1992-ben kampuszt nyitott Lengyelországban is, azzal a céllal, hogy segítse a kelet-közép-európai országok csatlakozási folyamatát. Ez a lépés fontos jele annak, hogy Albánia egyre közelebb kerül az Európai Unióhoz. A beruházást az Európai Bizottság finanszírozza és a tervek alapján 2023 őszén nyitja meg kapuit az egyetem.

Edi Rama albán miniszterelnök a közös tiranai sajtótájékoztatón "nagy ajándéknak" és "számunkra kivételesen fontos és jelentős dolognak" nevezte a bejelentést.  Az albán miniszterelnök nem akart pontos határidőt megszabni az országa uniós csatlakozásának, de hozzátette a következő évtizeden belül ez elképzelhető.