Search
Close

Elfogadták az EU 2024-es költségvetését, jövőre csúszhat az MFF felülvizsgálat

Brüsszel, 2023. november 23.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szerdán elfogadta az Európai Unió 2024-es költségvetését, amelynek teljes összege 189,4 milliárd euró kötelezettségvállalás, a kifizetések összege pedig 142,6 milliárd eurót tesz ki.

A 2024. évi költségvetést 519 szavazattal, 79 ellenszavazat mellett és 30 tartózkodás mellett fogadták el. A Tanács november 20-án már jóváhagyta a megállapodást, így hatályossá vált.

A jövő évi büdzsé

Az Európai Parlament 666,5 millió eurót biztosított prioritásaira a Bizottság által a költségvetési tervezetben eredetileg javasolt összeghez képest. A képviselők megnövelték az ukrajnai háború következményeinek és a globális kihívások kezeléséhez, valamint a fiatalok, köztük a fiatal gazdálkodók támogatásához elengedhetetlen programok és szakpolitikák finanszírozását. Emellett a Parlament prioritásaival összhangban növelik a járvány utáni helyreállítást segítő programok finanszírozását, az antiszemitizmus elleni küzdelmet és a zöld átmenetre irányuló erőfeszítések megerősítését.

A képviselők révén többek között 250 millió euróval növelték a humanitárius segítségnyújtásra szánt összegeket, 150 millió euróval a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz (Globális Európa) programot, 85 millió euróval a Horizont Európa programot, 30 millió euróval a közlekedési infrastruktúrát (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz), 60 millió euróval az Erasmus+ programot, 20 millió euróval a LIFE programot, és növelték 20 millió euróval a fiatal mezőgazdasági termelők, 10 millió euróval az uniós polgári védelmi mechanizmus és 10 millió euróval a katonai mobilitás támogatását.

Az EU hosszú távú költségvetésének felülvizsgálata

A 2024-es évi költségvetés elfogadásával és a túlzott tagállami viták miatt valószínűleg a jövő évre tolódik az MFF felülvizsgálata. A többéves pénzügyi keret tervezett, 66 milliárd eurós kiegészítésének célja, hogy középtávú támogatást nyújtson Ukrajnának, növelje a rugalmasságot és a válságkezelési képességeket, 2024-ben megerősítse az EU stratégiai autonómiáját, és fokozza az uniós erőfeszítéseket olyan területeken, mint a migráció és a külpolitika.

A pluszbefizetés legnagyobb ellenzője jelenleg a német kormány, mivel a Németország alkotmánybírósága hatályon kívül helyezte a kormány azon döntését, amely átcsoportosította volna az eredetileg a koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére szánt 60 milliárd eurót, hogy a klímaváltozás elleni intézkedésekre és az ország modernizálására fordítsa. Emiatt hatalmas lyuk tátong a német költségvetésben és kisebb koalíciós káosz alakult ki a kormányban.