Search
Close

Ezúttal lengyel ügy provokálta ki a jogállami vitát az EU-csúcson

Brüsszel, 2021. október 20.
Az Európai Tanács csütörtökön kezdődő ülésén megvitatja a lengyel alkotmánybíróság közelmúltban hozott ítélete miatt kialakult helyzetet, diplomaták szerint azzal a céllal, hogy visszatereljék a párbeszéd útjára Varsót a Brüsszellel és általában az EU-val szemben létrejött állóháborúban. Az energiaár-robbanás, a járvány és a kereskedelmi politika is napirenden lesz a kétnapos ülésen.

Némi vonakodás után Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy döntött, hogy a csütörtökön kezdődő EU-csúcs napirendjére tűzi a legfrissebb lengyelországi események megvitatását, amelyek több, szerdán nyilatkozó magas rangú diplomata szerint is súlyos válsággal fenyegetik az Európai Uniót.

Egyes diplomáciai források szerint maga a főszereplő, Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök, mások szerint Varsó több uniós partnere kezdeményezte a lengyel alkotmánybíróság múlt heti ítélete után kialakult helyzet megvitatását. Alig néhány hónap leforgása alatt ez már a második alkalom, hogy az EU27-ek vezetői jogállammal összefüggő kérdésekről beszélnek majd. Júniusban az LMBTQI-személyek jogait is érintő magyar gyermekvédelmi törvény került reflektorfénybe, a vita emlékezetesen heves szópárbajba torkollott.

Ezúttal a lengyel alkotmánybíróságnak az a döntése szolgáltat okot a téma napirendre tűzésére, amely nyíltan megkérdőjelezte az uniós jog elsődlegességét a lengyel alkotmány rendelkezéseivel szemben. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden az EP-plenárisán az EU alapjai elleni támadásnak minősítette az ítéletet, és határozott választ ígért, amelyek potenciálisan szankciókat is magukba foglalnak (erről lásd külön cikkünket). 

Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök azonban a strasbourgi vitán hajlíthatatlannak mutatkozott, aminek nyomán sokan egy súlyos politikai és jogi válságtól tartanak. „Ne szépítsük a dolgot, nagyon súlyos a helyzet. A Bizottság által kilátásba helyezett intézkedések példanélküliek, mert a pénzügyi transzferek megfosztásával fenyegetnek egy tagállamot” – mutatott rá szerdán egy nevének mellőzését kérő EU-diplomata. 

A júniusi csúcsvita olyan mély nyomokat hagyott, hogy a tagállamok szeretnék elkerülni annak megismétlődését. Diplomaták ugyanakkor megjegyzik, hogy a kulcs a lengyel kormányfő kezében van. Morawieckitől azt várják, hogy részletes tájékoztatást adjon az elmúlt hetek eseményeiről, majd válaszoljon kollégáinak kérdéseire. De, egyesek még ennél is többet várnak a lengyel miniszterelnöktől, azt, hogy ismertesse, hogyan vetne véget a konfliktusnak. 

A csúcs előtt tartott háttérbeszélgetéseken több diplomata is azt jelölte meg a vita céljaként, hogy visszavezessék Varsót a párbeszéd útjára. Van, aki egy esetleges folyamat útra bocsátásában bízik, elismerve azt, hogy rengeteg a bizonytalanság. „Ha Morawiecki készséget mutat a vita rendezésére, az jó hír. Ha viszont elzárkózik ettől, akkor annak nagyon komoly következményei lehetnek” – jegyezte meg egy EU-forrás.

Könnyen elképzelhető, hogy a lengyel gordiuszi csomó kibogozása lesz a búcsúzó német kancellár, a 107-ik uniós csúcstalálkozójára készülő Angela Merkel utolsó ajándéka. Diplomáciai források arra számítanak, hogy a német-francia duó aktív szerepet vállal majd lengyel kollégájuk jobb belátásra bírásában.

Az biztos, hogy a közvetítőknek nagyon körültekintően kell majd eljárniuk. "Fontos a határozottság, de egy ilyen helyzetben csak a precíziós, fineszes politika segíthet" - jegyezte meg egy uniós illetékes. 

A vitán elsőként Morawiecki szólal fel, őt Ursula von der Leyen követi, majd a többiek. Várakozások szerint a kritikusok közül is elsősorban Mark Rutte, holland kormányfő, míg Varsó pártján Orbán Viktor, magyar miniszterelnök szállhat be a vitába. 

Bár egyesek kompromisszumot emlegetnek, több hangadó ország diplomatái is úgy vélik, hogy erről szó sem lehet: Varsónak mindenképpen el kell fogadnia az uniós jog elsődlegességét és nem csak a lengyel törvények, hanem az alkotmány felett is.