Search
Close

Didier Reynders: arra törekszünk, hogy a lehető leghamarabb befejezzük a magyar terv értékelését

Strasbourg, 2022. november 23.
Szeptember és október után hétfőn újra Magyarországról tartottak vitát az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. A téma ismét az uniós pénzek átláthatósága, és Európai Bizottság és a Magyarország között folyó tárgyalássorozat volt.

Didier Reynders igazságügyi biztos konstruktívnak nevezte a magyar kormány és a Bizottság között folyó párbeszédet. Mint mondta, Budapest határidőre elküldte a tájékoztatást az elvégzett feladatokról, a jogi szöveget most elemzi a Bizottság, a vállalások megvalósulását pedig folyamatosan monitorozni fogja. Reynders szerint, ha a reformokat a magyar kormány végrehajtja, akkor kezelni lehet az átláthatóságra vonatkozó problémákat. Hozzátette azt is, hogy a koronavírus utáni gazdasági talpraállást célzó Helyreállítási Alap ügyében számos előrelépést értek el a magyar kormánnyal az utóbbi hónapokban. Az Európai Bizottság célja, hogy az unió költségvetése többé ne kerüljön veszélybe Magyarországon-hangsúlyozta. „Reméljük, hogy ezt a megfelelő magyarországi reformokkal mihamarabb elérjük” – fogalmazott.

Az Európai Parlament baloldali frakciói és a Néppárt szerint azonban a magyar kormány által vállalt 17 pontos intézkedéscsomag nem elegendő, és fennáll a kockázata annak, hogy Magyarországon nem megfelelően használják fel az uniós pénzeket. Ezért az uniós források befagyasztását követelték. Indulatos felszólalásában a Renew liberális frakció képviseletében a holland Sophie in’t Veld szégyenteljesnek nevezte, hogy a 7-es cikk szerinti eljárás során eddig nem vonták meg Magyarország szavazati jogát. Az európai zöldek képviselője, a német Daniel Freund pedig az Európai Bizottságot támadta, amely szerinte szűken értelmezi a kondicionalitási rendeletet és -a teljes jogállamisági spektrum helyett - kizárólag az uniós pénzek felhasználására koncentrál. Szerinte a magyar intézkedések nem számolják fel a korrupciót, ezért a Magyarországnak járó csaknem 14 milliárd eurós forrás befagyasztását követelte. „Ideje befagyasztani a forrásokat. Ez az egyetlen nyelv, amelyet Orbán Viktor ért” -hangoztatta számos személyeskedő támadásai egyikeként a plenáris vitán.

A baloldal kezdeményezésére csütörtökön szavaznak a képviselők az állásfoglalástervezetről. A szöveg felszólítja az Európai Bizottságot, hogy ne javasolja a kondicionalitási eljárás megszüntetését és ne tegye lehetővé az uniós források kifizetését Magyarországnak. A határozat jogilag nem kötelezőerejű, így az semmire sem kötelezi az Európai Bizottságot, bár a politikai nyomásgyakorlás egyértelmű a testület felé az Európai Parlament részéről.

Deutsch Tamás a Fidesz európai parlamenti képviselőinek delegációvezetője szerint az európai baloldal, a magyar baloldallal közösen azon dolgozik, hogy Magyarország egy fillér uniós támogatást se kapjon. A plenáris vita után tartott sajtótájékoztatóján közölte: „Az európai baloldal ismét támadást indított, amelynek egy célja van: megakadályozzák a megállapodást Magyarország és az Európai Bizottság között, hogy Magyarország ne kapja meg a neki jogosan járó uniós forrásokat.” -fogalmazott.