Search
Close

Keresés

Összesen 9 találat
2021. július 15.
Hétrendbeli jogsértés miatt indult eljárás a magyar pedofiltörvény ellen
Két kötelezettségszegési eljárást is indít az Európai Bizottság Magyarország ellen (egy harmadikat pedig Lengyelország ellen). Az egyiket azért, mert a kormány nem indokolta meg, hogy az LMBTIQ-tartalom megjelenítése miért volna káros a gyermekek jólétére. A másikat pedig egy LMBTIQ-témájú gyerekkönyvben kötelezően feltüntetendő felelősségkizáró nyilatkozat miatt.
2021. július 7.
A pénz vált az Orbán-elleni fellépés fő fegyverévé az EU-ban
Az Európai Bizottság alelnöke a jórészt a magyarországi helyzetről és a pedofiltörvényről szóló plenáris parlamenti vita során cáfolta azokat a feltételezéseket, melyek szerint a testület befagyasztotta volna a magyar helyreállítási terv elbírálását. A Bizottság ugyanakkor első ízben utalt arra, hogy a többek között 18 tagállam által is bírált magyar törvény kapcsolatba hozható a jogállami feltételrendszerrel.
2021. június 28.
Vihar a melegjogok körül: „már egy ideje fortyogott a fazék”
A homoszexualitás és a pedofília „összemosása” mellett az elmúlt hónapok magyar ügyeinek halmozott hatása miatt telt be a pohár egy sor tagállam vezetőjénél, ami az EU-csúcson egy tagország miniszterelnökének ritkaságszámba menő kérdőre vonásához vezetett. A következő hónapokban dől el, hogy egyszeri kirohanásról, vagy ennél többről van-e szó a tagállamok részéről.
2021. június 24.
A kritikák kereszttüzében a magyar pedofiltörvény az EU-csúcson
Számos EU-tagállam vezetője aggodalmának adott hangot, egyesek pedig a szexuális kisebbségek jogait is érintő pedofiltörvény visszavonására sürgették az Európai Tanács csütörtöki ülésén Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, aki azzal érvelt, hogy a törvény nem a homoszexuálisokról, hanem a gyermekek védelméről szól. A holland kormányfő megkérdezte magyar kollégájától, hogy miért nem lép ki az EU-ból.
2021. június 23.
Von der Leyen: szégyenletes a magyar törvény
Szégyenletesnek nevezte a magyar pedofiltörvény tervezetét szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és arra utasította az illetékes biztosokat, hogy még a törvény hatályba lépése előtt levélben ismertessék a testület jogi aggályait.
2021. június 22.
Példátlan tagállami kritika Magyarországgal szemben a melegek jogai miatt
A másfél év óta első magyar jogállami meghallgatást az LGBTIQ személyek jogait is érintő „pedofil törvény” uralta, miután az EU-tagállamok lényegében fele az Unió gyakorlatában szokatlan módon elítélő nyilatkozatban bélyegezte meg az Országgyűlés által elfogadott törvényi módosításokat és az Európai Bíróság bevonását is beleértve felszólította az Európai Bizottságot az uniós jog betartatására.
2021. június 16.
Elítélő nyilatkozatok a melegek jogait is érintő magyar törvény elfogadása után
Az Európai Bizottság behatóan tanulmányozza a pedofília elleni büntetőjogi szankciókat szigorító magyar törvényt, amelynek az LGBTIQ-közösséget érintő rendelkezéseit máris hevesen támadják Európa-szerte. Helena Dalli, az esélyegyenlőségért felelős uniós biztos közben egy lengyel ügyben alkalmazott pénzmegvonás lehetőségéről beszélt a Reutersnek.